A szeminárium

Valamikor áprilisban volt egy szeminárium Pesten, ami arról szólt, hogy milyen feltételekkel lehet ausztrál vízumot szerezni.
hát én meg nem mondom, hogy melyik szálloda volt valami öt csillagos lehetett, na mindegy szóval annak az előterében, egy teremben összejött úgy száz ember aki mind szeretett volna kivándorolni au-ba.
Ezt csak a neten hirdették meg máshol nem.
12000.-ft volt a beugró az öt órás előadásra, amit két bevándorlási ügynök tartott, egy eredeti ausztrál(aussi) és egy huszonöt évvel ezelőtt kivándorolt magyar nő.
Az öt óra alatt volt három szünet, az első részben rögtön elmondták, hogy mik a feltételek.
A szünet után a száz emberből maradt kb. húsz, mert ugye a feltételek nem egyszerűek, na nézzük mik is azok:- angol nyelv felsőfokon, ami húsz pont azt hiszem
         -bizonyított szakmai képzettség, tehát bizonyitvánnyal és min.négy év gyakorlattal amit esetenként  vissza ellenőriznek a munkáltatónál.  (húsz pont) ha van diploma az előny, mert plusz tíz pont.                                  
         -45 év alatti korhatár
         -teljes orvosi vizsgálat
         -a szakmád rajta legyen a hiánylistán(au.-ban keresett szakma)
         -erkölcsi bizonyitvány
         -ha valamelyik országban vállaltál munkát illegálisan, és kitoloncoltak, már esélyed sincs.
         -ha van család az hátrány, de ha mondjuk feleség is szakképzett és van angol vizsgája akkor ok.
         -és még van egy csomó feltétel.
A bevándorlási ügynökök képesek elkérni egy vízum ügyintézésért 4000-7000 au.dollárt!és cak azokat vállalják akik esélyesnek látszanak, hogy megkapják a vízumot.
több fajta vízum van: letelepedési, munkavállalói, tanulói, turista, stb.
Úgyhogy Ausztráliát hagyom egyenlőre.
Marad Anglia. 

Megjegyzések